PTE-TTK-BTK madártávlatból
Forrás: Balogh Richárd

Frissítve

2024. jan. 17.

Intézetünkről

A PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézete napjainkban az ország egyik legnagyobb földtudományi műhelye, amely oktatási és kutatási tevékenységet folytat a természet- és társadalomföldrajz, valamint a földtudományok számos ágában, továbbá K+F tevékenység keretei között segíti gyakorlati kihívások megoldását a földrajzi teret, a geoszférát érintő problémák kapcsán.

Hagyományaink immár évszázados múltra, az 1923-tól Pécsett működő Erzsébet Tudományegyetem Prinz Gyula által alapított Földrajzi Tanszékéig nyúlnak vissza. Később, a Pedagógiai, majd Tanárképző Főiskolán, a Janus Pannonius Tudományegyetemen és végül a Pécsi Tudományegyetemen olyan kimagasló képességű és emberi kvalitású oktatók és kutatók határozták meg a tanszék fejlődését, mint Szabó Pál Zoltán, Bona Imre vagy Lehmann Antal. Mai formájában az intézet Tóth József rector és professor emeritus munkája nyomán 1998-ban jött létre. Az intézetet 2005–2010 között Dövényi Zoltán, 2011–2016 között Aubert Antal, majd 2017-től Geresdi István vezette. Jelenleg, 2020-tól Fábián Szabolcs Ákos tölti be az igazgatói pozíciót.

Az intézetben mintegy 40 fő- vagy részállású oktató, illetve kutató, valamint négy adminisztratív munkatárs, illetve laboráns dolgozik. Az intézet munkájában, mind a kutatás, mind az oktatás területén aktív szerepet vállal a változó létszámú, általában 20-25 nappali tagozatos doktorandusz hallgató.

Az intézet a gazdája a földrajzi és a földtudományi alapképzési (BSc), a geográfus, földtudományi és geoinformatikai mesterképzési (MSc) szakoknak, valamint az osztatlan földrajz szakos tanári képzésnek. Továbbá intézetünk oktatói és kutatói részt vállalnak, a szőlész-borász mérnök alapszak (BSc), valamint a rekreáció, illetve a Balkán szakértő mesterszakok (MSc/MA) programjaiban. Amennyiben részletesebben is kíváncsi képzéseinkre, kattintson ide.

Valljuk, hogy színvonalas képzést csak akkor tudunk nyújtani, ha a tudományos tevékenységet is magas szinten műveljük. A tudományos kutatás iránt érdeklődő hallgatók aktív résztvevői lehetnek az intézetben folyó, a geográfia és a földtudományok széles spektrumát lefedő kutatási projektek valamelyikének. Az intézet által kínált képzések átfogják a doktori szintet is. A Földtudományok Doktori Iskola – az eddigi sikeres doktori védéseket tekintve – összességében a második, a társadalomföldrajzi kutatási irányok tekintetében pedig a legnagyobb műhely az országban. A tudományos munka alapvetően az intézet tanszékeinek szervezésében folyik. Jelenlegi hat tanszékünk hat tudományos műhelynek feleltethető meg. Részletesebb információk az egyes tanszékek oldalain találhatók, innen érdemes indulni.

Intézet robbantott térkép

GEOCENTENÁRIUM