Innovációs napok
Forrás: UNIV, Csortos Szabolcs

Frissítve

2025. máj. 9.

Rendezvény

2025. május 9., 9:32

Szakmai partnertalálkozók a TTK szervezésében a PTE Innovációs Napokon

előadásinnovációtudomány

Szakmai partnertalálkozók a TTK szervezésében a PTE Innovációs Napokon – fókuszban a térinformatika és a boranalitika jövője

A jövő technológiái kerültek fókuszba a Pécsi Tudományegyetem Innovációs Napokon, amely mára nemcsak az intézmény éves csúcsrendezvénye, hanem Magyarország legnagyobb egyetemi technológiatranszfer-találkozójává nőtte ki magát. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével megvalósuló kétnapos esemény célja, hogy hidat képezzen az akadémiai szféra és az ipar szereplői között kapcsolatépítéssel, befektetési lehetőségekkel és élő, kötetlen párbeszéddel az innováció szolgálatában.

Rekordszámú, közel 400 résztvevővel startolt az idei PTE Innovációs Napok, amelyen idén is a mesterséges intelligencia került a középpontba. A rendezvény fókusza az egyetemi innovációs ökoszisztémában keletkező kutatási eredmények bemutatása, üzleti és társadalmi hasznosítása, valamint az akadémia-ipar partnerség építése és a résztvevő vállalatok, kutatók, munkatársak számára a kapcsolatépítés lehetőségének megteremtése.

PTE Innovációs napok

A konferencia programja két tematikus napra épült: az első napon a jövő technológiái köré szerveződő előadások és pódiumbeszélgetések kaptak helyet, külön figyelemmel az egyetem, a társegyetemek, valamint nemzetközi partnereik legújabb fejlesztéseire. A második nap fókuszában már az egyetemi innovációs ökoszisztéma hazai és globális kihívásai álltak, emellett a Természettudományi, a Művészeti és a Gyógyszerésztudományi Kar saját tematikus partnernapján nyílt lehetőség az egyes szakterületek célzott kapcsolatépítésére és tudásátadására.

A TTK két témában szervezett partnertalálkozót. A térinformatikai partnertalálkozó Dr. Bugya Titusz, a PTE Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézet tanszékvezető adjunktusának A téradatok és feldolgozásuk - a térinformatikai kompetenciák jelene és jövője című előadásával kezdődött. Ezt követően Dr. Halmai Ákos, az Intézet tudományos munkatársa tartotta meg előadását „Vetülettantól a fotogrammetriáig – a speciális térinformatika” címmel. A program zárásaként a Pécsi Tudományegyetem és a régió szakemberei közösen tekintettek a térinformatika aktuális kihívásaira és jövőbeli lehetőségeire.

Térinformatikai partnerbeszélgetés

A boranalitika szakmai programjára is a régió kiemelkedő szakemberei gyűltek össze. A partnertalálkozó Hevér László, a PTE Természettudományi Kar Biológia Intézet tanársegédjének Boranalitika és egészség: Mit iszunk valójában? című előadásával vette kezdetét. Az előadást követően a résztvevők a boranalitikai vizsgálatok jelentőségéről folytattak eszmecserét, hangsúlyozva, hogy ezek a kutatások a jövőben alapot adhatnak az egészségtudatos borfogyasztás kialakításához.

Boranalitikai partnerbeszélgetés

Forrás: UnivPécs Magazin, TTK Dékáni Hivatal

Kapcsolódó esemény